A hétvégi menetrend

Miután kimentek az emailek a jelentkezőknek, sok kérdés merült fel, így szeretnénk most minden fontos dolgot összeírni, ami a hétvégével kapcsolatos. Az itt található információk jövőhéten is aktuálisak lesznek, így azoknak is szól, akik a következő hétre szeretnének majd jelentkezni.

 

Discord:
A bejutott csapatok kapitányának fel kell mennie az emailben megadott Discord szobába, ahol az Adminok elhelyezik majd őt abba a váróba, ahol megkapják a verseny indulásánál a PUBG szoba nevét és jelszavát. Kérünk titeket, erre a Discordra csak a csapatkapitányok jöjjenek fel.

 

Kezdés:
Szombat:

Első selejtezőkör:

12:00-kor kezdődik a 8 külön selejtezőkörből indított verseny, egy időben. Tehát a kezdés ideje mind a 320 csapatnak ugyanaz. Az első selejtezőkör 2 meccsből áll.

Második selejtezőkör:

160 csapat jut tovább a második körre. Az Adminok új, 4 Discord szobába osztják el a csapatok csapatkapitányait. 14:00-kor elkezdődik egyszerre a 2 mérkőzésből álló második selejtező. Azok a csapatok, akik az első körben az 1-es és 2-es szobában voltak kerülnek majd az 1-es szobába. Akik a 3-as és 4-esbe, azok kerülnek majd az új 2-esbe, és így tovább.

 

Elődöntő:
Az első két selejtezőkör legtöbb pontot szerzett csapatai (80 csapat) jutnak be az Elődöntőbe. Az Adminok két váróba osztják el a Csapatkapitányokat Discordon, az Elődöntő 1 és Elődöntő 2-es szobába. Az 1-es szobába a második selejtezőkör szoba számai szerint kerülhetnek a csapatok, tehát ide az 1-es 2-es selejtező szobából kerülnek be a csapatok. Az Elődöntő 2-es szobába pedig értelemszerűen a 3-as és 4-es legjobbjai.

A két Elődöntőben 3-3 mérkőzést kell játszani, ami már közvetítve lesz, egymás után. Tehát aki az Elődöntő 1-es szobába került, 16:00-kor kezdi el a játékot. Aki pedig az Elődöntő 2-esbe, körülbelül 18:00 és 19:00 között kezdenek majd, ahogyan vége az előzőnek. Itt nem árt majd résen lenni 😉 Kérjük, kísérjétek figyelemmel a streamet, nem csak azért, hogy lássátok, hogyan teljesítenek a többiek, de azért is, hogy tájékozódjatok róla, mikor várható a ti hármas szériátok kezdése is. Emellett a Discordon is folyamatosan kommunikálni fogunk veletek a versennyel kapcsolatban, ezért kérjük, fél szemmel arra is figyeljetek.

 

Heti Döntő:
Vasárnap:

A szombati elődöntőkből a legjobb 40 csapat mérkőzése, 7 meccsen keresztül. 16:00-kor kezdés. Az itt megszerzett pontok megmaradnak hónap végéig, így a heti döntők alapján jutnak be a csapatok majd a nagy döntőbe.

 

A versenyidőpontokat és további információkat megtaláltok a weboldalon. Sok sikert minden bejutott csapatnak, és jó szórakozást a nézőknek. Ne feledjétek, szombat, https://www.twitch.tv/fusiontv1 16:00! Hamarosan érkezünk az első nyereményjátékunkkal is, kövessetek minket 😉

 

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(http://pubg.fusion.live/wp-content/uploads/2018/05/PUBG1.jpg);background-size: cover;background-position: top center;background-attachment: initial;background-repeat: initial;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 650px;}