Nagydöntő végeredmény

Tegnapelőtt este zökkenőmentesen lezajlott a Fusion PUBG Magyar Kupa – Powered by Twitch második havi nagydöntője. A hivatalos végeredmény is megszületett, így kiderült, hogy kik osztoznak az 1 000 000 forintos nyereményalapon. Érdekesség, hogy a meghívottak közül most 3 csapat is a top 10-ben végzett, így ismét szép összegek jutnak el jótékony célra, hiszen minden meghívott csapat felajánlotta a nyereményét.


A legjobb 10 csapat:

A teljes ponttáblázatot ide kattintva megtekinthetitek!

Gratulálunk minden csapatnak, kiemelten a döntőbe jutott 32 kvalifikált duónak. Több visszatérő név is van az előző havi versenyről, nem kis teljesítmény kétszer is eljutni a döntőbe! Az előző havi versenyt Konti és Foda párosa nyerte, most mégis úgy nézett ki az első mérkőzéseik alapján, hogy nem kedvezett nekik a szerencse. Ehhez képest behozták magukat a második helyre, amivel bizonyították ismét, hogy ők hazánk egyik legjobb duója. A meghívottak közül pedig még meglepetést okozott bLYYY és VR Jani párosa, akik kiegyensúlyozott teljesítménnyel biztosították a negyedik helyet, valamint Cucu és Lowhealth, akik ugyancsak egy rosszabb kezdés után hozták el a 7-ik helyet a tabellán.

Az első helyen Headley és Little-Omar végzett magabiztosan, akik neve ismerős lehet a múlt havi versenyről, ahol a második helyezést hozták el! Így bátran kijelenthetjük, hogy van még egy duó, akikre oda kell figyelni, hiszen nagyon szép teljesítményt nyújtottak az elmúlt két hónap alatt!

A harmadik helyen pedig a Twitch chat közönségkedvence, Benyo és AAdam párosa végzett, és a kérdésre a válasz, amit mindenki tudni akart: IGEN, él!

A vasárnapi adás alatt adományokat gyűjtöttünk a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, ahol egy PUBG ready PC-t vihetett el tőlünk a legnagyobb donate beküldője. TuroczyX a 410 dolláros adományával pedig meg is szerezte az alábbi videón látható, egyedi gépet:

Valamint a két főre szóló csirkevacsorát a Hacienda étteremben MátéBaksa nyerte meg! Több, mint 500 ezer forint gyűlt össze a donate-ekből, köszönjük szépen, hogy ilyen sokan adományoztatok!

Lesz még Fusion Kupa?

Sokan kérdeztétek, hogy tervezzük-e a harmadik havi versenyt is. Egyelőre, ilyen formában most nincs meghirdetett időpontunk, de tervezünk még versenyeket, ez biztos. A hetet most mindenképpen a regisztrációs feladatok elvégzésével töltjük, igyekszünk jövőhétre a további terveinkről is hírt adni. Amit biztosan elmondhatunk már, hogy sok versenyt tervezünk még és nem csak PUBG-ben.

Köszönjük minden versenyzőnek, érdeklődőnek, nézőnek és partnereknek az elmúlt hónapok támogatását, reméljük mindenki jól érezte magát a verseny ideje alatt! Még nem búcsúzunk a hétre, a napokban még jó pár érdekes infóval és interjúval készülünk nektek a kupához kapcsolódóan. Kövessétek a Facebook oldalunkat, nemsokára találkozunk ; )

 

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(http://pubg.fusion.live/wp-content/uploads/2018/05/PUBG1.jpg);background-size: cover;background-position: top center;background-attachment: initial;background-repeat: initial;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 650px;}